Másnap ebédszünetben Dementriával kimentünk az udvarra.Ez is,mint a baseball vagy a kosárpálya,az iskola háta mögött helyezkedett el.Furcsának találtam,hogy a hatalmas kastély eleje rémisztő volt,bár az valójában csak egy álcaként funkcionált. Dementria azt mesélte,hogy a kastély csak egy varázslat,egy káprázat és ezzel próbálják meg távolt tartani az iskolától a betolakodókat.Viszont,maga a telek belső részét,akár egy átlagos iskolának is lehetett volna nézni.Ugyanolyan épület volt.Csak,mivel eddig nem jártam odakint,nem is tudtam ezeket.

Alighogy leültünk az egyik asztalhoz,drága barátnőm azonnal nekiállt locsogni.

-Képzeld,mitológián megismerkedtem egy tök cuki sráccal.Nagyon édes volt,meg minden,csak sajnos félig nimfa és mindenki tudja,hogy a nimfák és leszármazottaik nagyon csalfák és nem lehet velük hosszú távú kapcsolatra építeni.-hadarta el egy szuszra,én pedig csak pislogtam.Nimfa?Kapcsolat?Ez sok volt egyszerre.

-A..ha--mondtam halkan,csak hogy tudja,figyelek.Majd minden figyelmemet a hamburgeremnek szegeztem.Jó volt azért,hogy emberi ételt is árultak a szemgolyók és a palackozott vér mellett.Bár,igyekeztem nem azokra nézni,mert,akkor tuti elment volna minden étvágyam.

-Mellesleg,hallottam,hogy a Damon Smith szó szerint levett a lábadról.-csicseregte egy sunyi mosoly kíséretében.

-Ha úgy érted,hogy letarolt,majd majdnem kiköptem a tüdőmet miatta,akkor igen.-válaszoltam flegmán.

-És,amíg a padlóhoz préselt,nem nézted meg esetleg?

-Hát..ööö..nem?-a hangom olyan bizonytalanul csengett,hogy még én is meglepődtem.Pedig tudtam,hogy rossz hazudó vagyok.Mindig átláttak rajtam...sajnos.

-Akkor igen!.csillantak fel Denemtria szemei.-Ugye,hogy helyes fiú?Bár,nekem nem jön be az a mogorva,rossz fiús belsője,de a gonosz belső felett cuki csomagolás van,nemde?

-Hát...-erre már nem tudtam,mit mondja.Inkább csendben maradtam,nehogy megint átlásson rajtam.Viszont éreztem,amint égni kezd az arcom.Tudtam,hogy  a kérdés miatt elpirultam és Dementria mosolygása ezt csak megerősítette.

Jó pár percig csak némán meredtem magam elé,egészen addig,amíg barátnőm vissza nem rántott a való világba.

-Jól vagy,Rosary?-kérdezte aggódó arccal.

-I...igen.-feleltem lassan.

-Hm...ideje lenne indulnunk órára.Nemsokára becsöngetnek.-majd mind a ketten összepakoltuk a dolgainkat és elindultunk az épület felé.Már majdnem az ajtónál voltunk,amikor hirtelen egy éles kiáltást hallottunk oldalról.

-Vigyázz!

Majd egy labda süvített egyenesen Dementria felé.

Szinte már lepergett előttem a jelenet,hogy barátnőmet arcon találja az a kosárlabda,ő pedig hátravágódik és valami komoly baja származik.Majd hirtelen,mintha a kezem önálló életre kelt volna,meglódult és Dementria arca előtt állt meg.Még épp időben jött ez az ösztön szerűség,mivel a következő másodpercben a labda pontosan a tenyerem közepében landolt,majd a földre hullt.Értetlenül pislogtam magam elé,a kezemre,végül a mellettem álló,csodálkozó Dementirára és a szintén meglepett,idegen fiúra.

-Azta.-szólalt meg végül az ismeretlen elismerően.-Jók a reflexeid.

-Aha.-feleltem lassan,még mindig sokkolva.

-Még nem láttalak errefelé.-jegyezte meg a fehér hajú srác.-Minden bizonnyal te vagy az új diák.Én Emery Northford vagyok.Démon származású.És te?

-Hát,én Rosary Blair Night vagyok és,úgy tudom,itt eléggé ritka vagyok.-mondtam.

-Miért?-kérdezte mosolyogva.

-Mert ember vagyok.

-Akkor tényleg olyan vagy itt,mint a fehér holló.-nevette,majd Dementriához fordult.-Te,jól vagy?

-Ö...igen.-suttogta alig hallhatóan Dementria,miközben az arcszíne elkezdett a vörös minden árnyalatában pompázni.-Gyere.Rosary!Még elkésünk.

Majd megfogta a kezemet és olyan gyorsan elsprintelt velem,hogy szinte porzott utánunk az aszfalt.Viszont,amint beértünk,elengedett és elsietett.

Sebaj,gondoltam,a végén úgyis kiderítem,hogy miért jött annyira zavarba Dementria!

Egyetlen szerencsém volt,hogy tudtam,hol lesz a következő órám.Elmentem az egyik iskolai kisegítőhöz,aki adott egy eléggé furcsa ruhát.ezt kell majd felvennem,minden egyes fegyvergyakorlat órára.Lassan besétáltam az iskola egyetlen lányöltözőjébe -még,mielőtt azt hinnétek,hogy a fiúknak több van,tévedtek,ők is csak egyetlen eggyel büszkélkedhetnek-,és elkezdtem felvenni a maskarát és gyorsan egy szalag segítségével felkötöttem vörös tincseimet.

A terem maga eléggé furcsa volt.Olyan termet,mint az,csak japán animékben láttam eddig.Volt egy fehéres-sárgás falú terem,amelyben különféle fegyverek voltak,és egy nyitott terasz-szerűség,amely egy célponttáblákból álló sorra nézett.A tanár nem sokat kertelt.Egyszer megmutatta,hogyan kell lőni,majd mindenkit megnézett egyesével.Én lettem utolsónak állítva,és megdöbbenve láttam,hogy előttem jó páran eltalálták a táblát,de a közepét eddig senkinek sem sikerült.Csak haladt a sor előre,én pedig imádkoztam,hogy minél később kerüljek én sorra.

-Jöjjön az utolsó.Miss Night.-szólt oda nekem a tanárnő,én pedig remegő lábakkal kisétáltam a terasz féleségre.Bizonytalanul felhúztam az íjat,majd célra próbáltam tartani.

 Majd a kezeim újra önállósították magukat és mire észbe kaptam,a nyíl kisuhant az ujjaim közül.Behunytam a szemeimet,oda sem mertem nézni,mivel meg voltam róla győződve,hogy csupán fél métert ment a nyíl,majd a földön landolt.Ekkor viszont,hallottam,amint a távolban valami hangos csattanással nekivágódott a céltáblának.Óvatosan felpillantottam és azt hittem,káprázik a szemem.A nyíl a céltábla kellős közepébe fúródott.

-Egész szép,Miss Night.Lőtt már ezelőtt íjjal?-kérdezte a tanár.

-Nem,uram.-feleltem még mindig döbbenten.

-Hát,akkor úgy nézem,a Démonvadász képességei igen erősek és minden bizonnyal ezeknek köszönheti.

Nem hittem a szemeimnek.Nem hittem ebben az egész Démonvadász plusz Látó felállásban.de az események teljesen mást mutattak.És...talán egy kicsit már én is kezdtem elhinni azt,amit mindenki állít rólam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés