Majdnem infarktust kaptam,amikor megláttam,hogy a teljes kis családom ott áll velem szemben az előtérben.Mind a hárman jelen voltak.

De,csodálkozni sem volt időm a szinte hihetetlen jelenségen,mivel a nővérem egyből a nyakamba vetette magát.

-Rosary!-visította örömteli hangon,miközben úgy szorított,mint egy éhező anakonda az áldozatát.Szorosan körém fonta mind két vékony kezét,közben véget nem érően ugrál,aminek az eredménye az lett,hogy megcsúszott a viaszos parketta padlón és magával rántott a földre.

-Hé Emily!Csillapodj!-szóltam rá a nővéremre,miközben próbáltam levakarni rólam.Csakhogy,ebben nem igazán segített Emily,mivel túlságosan el volt foglalva a vihogással.

-Emily!-szólalt meg hátulról egy határozott,mégis kedves hang.-Elég legyen.Hagyd már békén azt a szegény lányt!

Apám lépett mellénk,a maga megszokott "haragszom rád,még kerek két másodpercig" nézésével.Lazán megfogta Emily felkarját és felhúzta rólam,majd ugyanúgy engem is felsegített.

-Köszönöm.-mondtam,miközben végigsimítottam sajgó részeimet.-Szóval...elárulnátok,hogy mi a fészkes fenét kerestek itt?

Egy pillanatig mindhárman értetlenül néztek rám,majd anyám elém lépett és kedvesen rám mosolygott.Már szinte el is felejtettem,milyen meleg és kedves mosolya van neki.Emlékszem,kisebb koromban sokszor ez a mosoly vigasztalt meg legtöbbször.

-Tudod,kedvesem...-kezdte a már jól ismert megszólításommal.Anyám mindig kedvesemnek,míg apám kölyöknek hívott.-,el akartunk jönni,hogy tisztázzuk a dolgokat.Mivelhogy,van jó pár,amiben nem teljesen mondtunk neked igazat.

-Hát,ezt gondoltam.-feleltem komoran.-Rendben.Kezdjétek.

-Először is,apád és én sohasem váltunk.-mosolyogta anyám,nekem pedig szinte a padlóba fúródott a leesett állam.

-De..de hát,akkor mi volt az a rengeteg vita és civakodás?És a rengeteg szitkozódás és ajtó csapkodás?

-Tudod Kölyök,hogy színészek vagyunk.Ez a szak területünk.-szólt közbe apám azzal a halál-nyugodt mosolyával.

-Apád ezzel arra célzott,hogy ezt kellett tennünk.Másképp sehogyan sem tudtunk volna elküldeni ebbe az iskolába.

-Hogy értitek azt hogy,ti csak meg...várjunk.Ti tudjátok,hogy ez egyáltalán milyen iskola?

Úgy gondoltam,hogy ha nem tudják,valójában milyen lehetetlen helyre küldtek,meghagyom őket abban az édes tévhitben,hogy egy átlagos bentlakásos suliba járok.Viszont,ha végig tisztában voltak a Fate Mystery Gimnázium valós funkciójáról,akkor jó alapos kihallgatás elébe nézek,az biztos.

-Persze,hogy tudjuk.Csak nem gondoltad,hogy elengedünk bárhova is anélkül,hogy tudnánk hová mész?-mosolygott továbbra is anyám,de a mosolya most megváltozott.Ez inkább azért szolgált,hogy megnyugtasson,minden rendben van.Ebben is megvolt a szeretet,de ez mégis inkább csak látszat volt,hogy leplezze előlem bizonytalanságát.-mikor ideküldtünk,teljesen tisztában voltunk,hogy a Fate Mystery Gimnázium egy olyan iskola,ahol a nem mindennapi gyermekeket tanítják meg azzal,hogy hogyan bánjanak a képességeikkel és hogyan illeszkedjenek be közénk az emberek közé.

-Szóval ti tudtátok,hogy ide vámpírok,vérfarkasok,tündérek és egyéb misztikus vackok járnak?!-kiáltottam kikelve magamból.Teljese elképedtem azon a tényem,hogy végig tudták hova száműznek és mégis elküldtek ebbe a diliházba.Legalábbis,az elején így tekintettem erre a helyre.Úgy,mint börtönre és elmegyógyintézetre.De,furcsa módon már egészen megszoktam az ittlétet,sőt itt jól éreztem magamat.És ez eddig egyetlen gy iskolában sem sikerült.

-Igen,kedvesem.-hebegte anyám.-Tudod,ez volt az édesapád egyik vég akarata,hogy ide járt.Úgy gondolta,csak itt tudod megtanulni azokat a dolgokat,amik szükségesek ahhoz,hogy megtanuld használni és teljesen kontorrálni az adottságaidat.

-Te...tessék?-fordultam apám felé,de ő csak egyenesen maga elé meredt, ködös tekintetét a padlóra szegezte.-Apa,mi folyik itt?

-Kedvesem...-lépett mellém anyám és megpróbált megölelni,de én szinte azonnal ellöktem.Sajnos sejtettem,hogy mi áll a dolgok hátterében,de nem akartam eresztet vetni rájuk,mielőtt nem hallottam tényként a dolgot az anyám szájából.

-Anya,azt akarod mondani,hogy...-viszont ekkor egy hangos csattanás szakított félem,mely egyenes a nagykapu felől jött.Mindannyian a zaj forrása felé meredtünk,ahol egy sötét kabátos,apró termetű alak álldogált,kapucnival a fején.Ekkor megemelkedett az éjfekete csukja ,így az idegen arca félig láthatóvá vált.

Egy zavarodott,mélyvörös hajú lány arca tűnt fel a sötét anyag alól.Az ismeretlen egyenesen ránk szegezte tekintetét.Egyenként végigmért mindenkit,végül a tekintete megállapodott rajtam.Hosszan farkas szemet nézett velem,majd hirtelen megindult felém.

-Te meg ki vagy?És,miért van ilyen jó illata...a vérednek?-kérdezte gyermeki pajkossággal,mikor két lépésnyi távolságba került,előrelendült,kinyújtotta felém az egyik kezét és teljes erejéből hátra lökött.

Én pedig vártam,hogy mikor nyilall belém a bénító fájdalom,amit a hatalmas esés okoz.Csakhogy,a várt kín elmaradt,helyette valami kemény,mégis meleg valamibe ütköztem,ami azonnal közém tekeredett,amikor nekicsapódtam.

-Rosary.-hallottam meg,ahogyan a szüleim és Emily szólongatnak hangosan,de nem tudtam rájuk figyelni.Sokkal inkább érdekelt,az,hogy mégis mi a fenének vágódtam neki.Most,miután kicsit magamhoz tértem az esés következtében megnövekedett adrenalin mámorából,már éreztem,hogy az a valami,nem is egy tárgy,hanem inkább valaki.Valaki,aki elkapott,mielőtt palacsintaként végeztem volna a padlón.Ez a valaki,most szorosan tartott,talán kicsit túlságosan is.

-Milyen kár.-szólalt meg ekkor az idegen lány,ismét azon a gyermeki,lágy hangján.-Pedig finom vacsora lett volna belőle.

Ekkor a megmentőm megdermedt,ezzel is erősítve a szorításon.

-Te?!-sziszegte ,én pedig meg voltam róla győződve,hogy a kérdést egyenesen a lánynak címezte.A szeme sarkából óvatosan felnéztem rá és láttam,hogy temérdek utálat,gyűlölet,megvetés és fájdalom van a tekintetében.

-Itt meg mi folyik?!-ordította ekkor egy nagyon is ismerős,tekintélyt parancsoló hang.Damon ekkor elengedett,de még mindig nem mozdult mellőlem.Miss Gotham csattogó léptekkel az előtér közepébe állt és egyenesen nekem és Damonnak szegezte a kérdést.-Megtudhatnám,hogy mégis miért ügyködnek azon,hogy szétverjék az iskolámat?!

Az igazgató nő ekkor vette észre,hogy új jövevény is van a teremben,így felé fordult és először alaposan végigmérte,majd legnagyobb meglepetésemre a kezét nyújtotta a lánynak.

-Minden bizonnyal ön az új diákunk.-köszöntötte jóval szelídebb hangnemben.

-Igen.-felelte a lány,nekem pedig felállt a szőr a hátamon a hangjában lévő ridegségtől.-A nevem Phe Wellisa.

-Értem.Kérem,kövessen.Megmutatom a szállás helyét.-De,mielőtt még elindult odafordult a szüleimhez.-Úgy gondolom,ideje lenne távozniuk.

Majd kinyitotta a hatalmas fa kaput,amin a családom hangtalanul kivonultak.Csak az apám nézett rám,bocsánatkérő és sajnálkozó tekintettel.

-Ami pedig magukat illeti,kérem menjenek vissza a szobájaikba.-Ezúttal a szavait hozzám és Damonhoz intézte.

-Várjon!-szóltam utána,még át sem gondoltam magamban,hogy mit is akarok tőle kérdezni.

-Igen?-kérdezte meglepetten.Nem hinném,hogy pont arra számított ezek után,hogy marasztalni akarom.

-Ön engedélyezte,hogy a szüleim eljöhessenek?

-Igen.-felelte pár perc után.-Úgy gondoltam,jobb ha tudsz mindent magadról,a családodról és a múltadról.Így,hogy valamelyest el tudod helyezni magadat a világban és már tisztábban látsz,új szemszögeket fogsz találni és ezáltal eredményesebbek lesznek a tanulmányaid is.

Majd elfordult,mit sem törődve velem és megindult nyomában Phe Wellisa-val.

Hosszan bámultam magam elé,a nemrég hallottakon és történteken töprengve.mire eszembe jutott,hogy Damon is itt van és délután még beszélni akart velem.Gyorsan felnéztem oda,ahol eddig állt,de már csak hűlt helyét találtam...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés