Hétfőn félve léptem ki a szobám ajtaján.Nem szerettem sohasem új diáknak lenni.Mindig új neveket kell olyankor megjegyezni,arcokat kell hozzájuk párosítani.És ezt újra,meg újra megtenni eléggé macerás dolog volt.Sajnos,most újra ebben a helyzetben voltam.

Reggel gyászosan haladtam Dementria mellett,szinte vonszoltam magamat végig a folyosókon.

-Talán valami baj van,Rosary?Rosszul aludtál az éjszaka?-kérdezte Dementria,miután már tíz perce nézte a szenvedésemet.

-Nem.Rémálmaim voltak.

-És miről?

-Arról,hogy cseszettül beégek az új osztályom előtt és ez véglegesen megpecsételi az ittlétemet.-feleltem zombi hangnemben.

-Értem.Hát,szerintem nem lesz semmi baj.Az a lényeg,hogy önmagadat add.-mosolyogta Dementria.

-Hát,eddig csak baj származott abból,ha én önmagamat adtam.-sóhajtottam.

-Meglásd,most minden rendben lesz!-biztatott újdonsült barátnőm.Hát,egy dolgot nagyon is csodáltam benne,mégpedig az örök pozitívságát.Úgy látszik,Dementria mindig az ég naposabb oldalát látja mindenben.

Fehér hajú kísérőm szó szerint belibbent a terembe,én pedig próbáltam az árnyékában besurranni a terembe.Sikerült is volna a tervem,ha a tanár nem lett volna olyan cseszettül figyelmes és meg nem állított volna.

-Maga lenne az új tanuló?-kérdezte szúrós szemmel.

-Igen,uram.

-És?Nincs neve,hogy bemutatkozásnál nem akarja elárulni,vagy csak úgy gondolja,hogy inkább megtartja magának az információt?!

-Ö...engem...vagyis....a nevem Rosary.

-Csak simán Rosary?Ez a teljes neve?

-Nem,uram.A teljes nevem Rosary Blair Night.

-Végre.Kemény tíz perc után ki tudott nyögni egy nevet.-mondta flegmán.Atyám, itt minden tanár ilyen lekezelő,vagy csak engem részesítenek ebben a megtiszteltetésben?!-Nos?Ugye,abban,hogy egy helyet találjon magának,nem az én segítségemet várja.

-Nem,uram.-feleltem lehajtott fejjel,majd célirányosan megindultam a hátsó sor legutolsó padja felé.Út közben a tekintetem találkozott Dementria aggódó pillantásával,én pedig küldtem felé egy "Ugye megmondtam!" nézést.Gyorsan becsusszantam az utolsó pad legbelsejébe és nekidőltem a falnak.Ekkor az óra kezdetét vette,de nekem még mindig a csúfos bemutatkozásom körül jártak a gondolataim.

Tankönyvet még nem kaptam.Úgy látszik a tanár úr a nagy szidalmak közepette elfelejtett erről tájékoztatni.De hát,rossz pénz nem vész kárba.Előbb-utóbb úgyis megkapom őket.Sajnos...

Ekkor az ajtó kivágódott és egy sötét hajú alak lépett be rajta.

Öles léptekkel besétált a terem közepére,majd megindult a hátsó padok felé,amikor a tanár megköszörülte a torkát.

-Lám,csak nem Mr. Smith-hez van szerencsénk?!Végre nem az órám végén esik be,hanem a közeép!Látom fejlődik!-mondta a fiúnak,akit látványosan nem érdekelt a dolog.-Tudja mit?Ha annyi illem nem szorult magába,hogy legalább elnézést kérjen,akkor tűnjön az órámról!

-Elnézést.-préselte ki nagy nehezen magából ezt az egy szót,majd elfordult a tanártól és újra a hátsó sor felé vette az irányt.Magamban imádkoztam,hogy csak ne abba a padba üljön,ahol én vagyok,de pechemre mégis mellém ette a fene.Dühösen ledobta a táskáját,majd lerogyott a székre,hátradől,karba fonta maga előtt a kezét és így meredt a tanárra.Pár pillanatig farkasszemet néztek egymással.Végül a tanár úr elfordult és folytatta tovább az órát.

 Úgy gondoltam,bölcsebb dolog,ha nem szólalok meg.Nem akartam,hogy a végén rajtam töltse ki minden dühét.Nem tudom miért,de lopva rápillantottam.

Ugyanazt az egyenruhát viselte,mint mindenki,beleértve engem is.Éj fekete haja volt és...homoksárga szeme?! Wow,itt mindenkinek spéci színű szeme van?!De,lényegébe véve egész helyes volt.Főleg a szemei.Bár igaz,csak féloldalból láttam őket,de már így is rabul ejtettek,azok a gyönyörű mély homoksárga szemek.Ekkor felém pillantott és a tekintetünk találkozott.Legnagyobb meglepetésemre,nem fordította el a fejét,hanem egyenesen rám nézett.Gyorsan elfordítottam a fejemet,mielőtt még olyan vörös lett volna a pír az arcomon,mint a hajam.

Halk,de ugyanakkor mély nevetést hallottam magam mellől.

-Szóval te lennél az új lány.

-I...igen.-feleltem halkan,de még mindig nem néztem rá.

-Nyugodtan rám nézhetsz,nem foglak megenni.-nevette.

Erre nem tudtam mit felelni.

-Szóval,kinyögöd még ma,hogy mi a neved?-kérdezte pár perc múlva.

-Rosary.-a hangom leginkább egy kisegér cincogásához hasonlított.

-Érdekes neved van.-jegyezte meg.

Ez volt a beszélgetésünk zárómondata.Ugyanis többet nem beszéltem a fiúval,sem azon az órán,sem aznap.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés