*Damon szemszöge*

 

 

Nem bírtam elaludni,annak ellenére sem,hogy tudtam,el kell aludnom,hacsak nem akarok egész másnap aludni.Azt a luxust pedig nem engedhetem meg magamnak,a ma történtek miatt.Ha csak belegondoltam,hogy majdnem későn értem oda,újra megemelkedett az adrenalin szintem.

Lehunytam a szemeimet és mély levegőt vettem.

"Gyerünk öregem.El kell aludnom!"

Nem tudom meddig feküdtem mozdulatlanul,mire sikerült és a feketeség elragadott magával.

Egy világos,vaj színű szobában ébredtem.Egyből felismertem a helyiséget.A szüleim házának könyvtára volt az.Régebben rengeteg időt töltöttem ott és nem egy alkalom volt,hogy egész éjszakákat olvastam át.Hiszen,ott nem is volt igazán más elfoglaltság.Minden olyan volt,mint amikor otthagytam és a Fate Mysterybe mentem.

Lassan felültem a hófehér,bőr kanapén.

"Én nem lehetek itt"-futott át az agyamon,mikor jobban körülnéztem.-"Ez minden bizonnyal csak egy álom.Annak kell lennie,hisz már két éve nem voltam otthon."

Ekkor a könyvtár magas,barna ajtaja megnyikordult és legnagyobb meglepetésemre,a bátyám lépett be rajta.

 

 

 

Csendes,nyugodt léptekkel odasétált hozzám.

-Nocsak,végre fent vagy.Azt hittem napnyugta előtt fel sem kelsz.-mondta olyan hangsúllyal,melyet már régóta nem hallottam tőle.Már régóta,akárhányszor csak hozzám szólt,gúny és megvetés vegyült hangjába,ezúttal viszont ezeknek nyoma sem volt.Újra a régi nyugodt,nyílt tónusú volt hangja volt,amit kiskoromban annyira kedveltem.

-Casimir?-kérdeztem meg,csakhogy megbizonyosodjam,tényleg ő áll előttem.

-Nem,a nyugati boszorkány.-morogta csendesen,mire önkéntelenül is lemosolyodtam.

Hirtelen az ajtó kivágódott és egy ismerős alak lépett be rajta.Ivan volt az,a komornyikunk.Odasietett hozzánk,meghajolt,majd levegő után kapkodva megszólalt.

-Úrfik,az édesapjuk üzeni,hogy azonnal utána kell nézniük valaminek.

-Miről lenne szó?-kérdezte komoly hangnemben Casimir.

 

-Egy illetéktelen behatoló.-hadarta Ivan.-Egy vámpírról.

 

 

Amint végighaladtunk az birtokunkon lévő erdő kacskaringós ösvényén,erős Déjá Vu fogott el,mintha ez már mind megtörtént volna.Még régen.

-Damon.-szólalt meg ekkor Casimir.-Emlékszel még a múltkori beszélgetésünkre?

-Azt hiszem.-feleltem és próbáltam felidézni az eseményt,de olyan távolinak tűnt az emlék.Casimir felnevetett.

-Hiszed vagy tudod?-tette fel az általa olyan sokszor használt kérdést.

-Hát...

-Legutóbb arról beszéltünk,hogy apáék már kinéztek nekünk egy iskolát és el kellene döntenünk,hogy ebben a tanévben iratkozunk-e be vagy csak a következőben.

-Tényleg.-rémlett fel benne a dolog.-de,minek kell egyáltalán elmennünk bárhová is?

-Nem is te lennél,ha nem tetted volna fel ezt a kérdést.-nevetett fel újra a bátyám.-Azért,drága öcsikém,mert csak ahhoz,hogy átvehessük apánktól a birtokot és továbbvihessük a Smith nemesi vérvonalat,mindent tudnunk kell a legtöbb élő és lélegző lény történelméről.És apáék már belefáradtak,hogy magántanárokat fogadjanak fel.Úgyse haladnak semmire,főleg mert te nem vagy hajlandó együtt működni velük.

-Biztos-morogtam.

-Damon.Remélem felfogtad a dolog súlyát.-váltott komoly hangnemre Casimir.-Ez az iskola az utolsó esély.Ha nem élünk vele,nem vehetjük át apánktól a hatalmat és akkor szégyent hozunk az egész családra.

-Persze.

-Helyes.-felelte,pontosan akkor,amikor az ősi kriptához értünk.Ekkor jelentősség teljesen rám nézett.-Én megyek be elsőnek,te pedig fedezel.Rendben?

-Igen.-mondtam és éreztem,hogy megemelkedik bennem az adrenalin.

-Gyerünk.-majd a bátyám megindult előttem,én pedig követtem a sötét kripta belsejébe,ahol csak néhány fáklya kósza fénye  adott némi világosságot.

Odabentről vad dulakodás szűrődött ki és néha egy-egy kétségbeesett sikoly.Akkor volt először,hogy olyan vámpírt láthattam,melynek teljesen elvette az eszét a vérszomj.amint beléptünk,a vámpír felénk emelte vöröslő tekintetét,majd meghajolt előttünk.

-Elnézést,nemes uraim,de nem bánnák,ha itt fogyasztanám el a desszertemet?-kérdezte gúnyosan,miközben lenyalta a szájára tapadt vért.

-De igen,bánnánk.-vetette oda durván Casimir.-Távozzon,vagy nem állunk jót magunkért.

-Kár.Akkor hát,végeznem kell önökkel is.-felelte a vámpír,majd előre lódult és Casimirre vetette magát.Persze,a bátyámnak se kellett több,megragadta az idegen vállát és a falnak vágta,amitől az pár másodpercre lelassult.Casimir ezt kihasználva odalépett hozzá és egy határozott mozdulattal a mellkasába mélyesztette karmait.A csontok törésének hangjával töltődött meg a helyiség,majd a vámpír fájdalmas üvöltésével,mely azonnal elhallgatott,amint Casimir szabályosan kitépte a szívét a testéből.A betolakodó teste ernyedten zuhant a kő padlóra,végül pedig nem maradt más utána,csak egy kupac hamu.

Ekkor halk nyöszörgés hallatszódott a kripta túlsó végéből,ahonnan a vámpír állt.

-Damon.-szólalt meg Casimir,majd a hang irányába intett,én pedig készen a harcra elindultam.Óvatos léptekkel megkerültem a hatalmas kőkoportsót,mely majdnem minden helyet elfoglalt a helyiség végében.Már majdnem lesújtottam a mögötte lévő árnyékra,de hirtelen rádöbbentem,mi is bújt ott meg.

Egy csapzott hajú,szakadt ruhájú,riadt lány kuporgott ott és,mikor meglátott halkan felsikkantott.

 

Már azon volt,hogy menekülőre fogja a dolgot.

-Ne,ne félj tőlünk!-szóltam utána a lehető legbarátságosabb hangomon.-Mi nem akarunk bántani.Segíteni szeretnénk.

A lány riadtan rám nézett,de már nem próbált meg elfutni.ahogy jobban szem ügyre vettem,rájöttem,hogy nagyon csinos.Érzelmes mély-fekete szemei voltak,fehér bőre és mély,barnás-vörös haja.

-Hé-szólt közbe Casimir,szavait a lánynak intézve.-, megharapott valahol az a vámpír?

A lány erre csak gyengén megrázta a fejét.

-Hogy hívnak?-kérdeztem tőle.Először bizonytalanul nézett ránk,látszott rajta,hogy nem akarja elárulni.Végül azonban szólásra nyitotta ajkait.

-Sophie.-felelte lágy,dallamos hangon.-Sophie Lawel.

-Szóval,Sophie.És,hol van a családod?-kérdezte ezúttal Casimir,majd mikor látta Sophie kétségbeesett arcát,hozzátette.-Jó lenne,ha elmondanád,mert akkor tudnánk,hogy kit kell értesítenünk.

-A családom...meghalt.-hebegte,miközben könnycseppek gurultak le arcán.-Az...az az ember...ő...megölte őket.Végzett velük.

-Értem.-felelte a bátyám,rövid szünet után.-Rokonai vannak?

-Nincsenek.

-Casimir,-fordultam ekkor hozzá,majd suttogva folytattam.-Vigyük el hozzánk.

-Megbolondultál?-vágta rá azonnal.-Vigyük be egy vámpírokkal teli házba?

-Nincs hová mennie.És meg tudnánk tanítani neki,hogy nem kell félnie tőlünk és,hogy hogyan kell viselkednie a közelünkben.

-Damon.-kezdte Casimir,de én gyorsabb voltam.

-Kérlek.Vállalom érte a felelőséget.

Jó pár percig farkas szemet néztünk egymással,minden bizonnyal megpróbálta elemezni a helyzetet és,hogy mi származna abból,ha engedne a kérésemnek.Végül megadóan felsóhajtott.

 

-Hozzad a lányt.

 

 

Már fél év telt el azóta,hogy Sophie megmenekült a vámpír elől,de úgy megtanult mindent,mintha egész eddigi életében vámpírok közt élt volna.Óvatos volt mindig,sohasem vágta meg magát,udvarias volt és sosem erőltette a vámpírokkal és a vérrel kapcsolatos témákat.

Mindenki megkedvelte nálunk,kivéve apámat.Bár,ő igazából senkit sem kedvelt anyámon kívül.

És mi tagadás.én is felettébb megkedveltem.A legtöbb időmet vele töltöttem.nagyon jókat lehetett vele beszélgetni,mivel nagyon művelt és tájékozódott lány volt.

Minden tökéletesen ment...addig az éjszakáig.

Éppen a könyvtárban ültem és Sophie-ra vártam,amikor hirtelen a vér átható,édes illata töltött be mindent.Azonnal belém nyilalt egy  szörnyű gyanú.Felpattantam a székről,amin eddig ültem és felrohantam,követve a szagot. Egy sötét szobához vezetett a nyom.Amikor pedig kinyitottam az ajtót,a lehető legszörnyűbb látvány tárult elém.Középen állt Casimir,aki Sophie nyakára volt bukva,miközben vörös vér csorgott végig először az arcán,majd pedig a padlóra hullt.

Ekkor a bátyám rám emelte skarlátvörös tekintetét és elengedte Sophiet,aki azonnal a padlóra hullt.

először csak meredtem rá,vártam,hogy megemelkedjen a mellkasa,jelt adva ezzel,hogy még él.

 

Teltek a percek,egyik a másik után,de nem történt semmi.Fekete szemei nyitva voltak,de minden fény kiveszett belőlük.Csak feküdt a padlón.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.