Másnap ebédszünetben Dementriával kimentünk az udvarra.Ez is,mint a baseball vagy a kosárpálya,az iskola háta mögött helyezkedett el.Furcsának találtam,hogy a hatalmas kastély eleje rémisztő volt,bár az valójában csak egy álcaként funkcionált. Dementria azt mesélte,hogy a kastély csak egy varázslat,egy káprázat és ezzel próbálják meg távolt tartani az iskolától a betolakodókat.Viszont,maga a telek belső részét,akár egy átlagos iskolának is lehetett volna nézni.Ugyanolyan épület volt.Csak,mivel eddig nem jártam odakint,nem is tudtam ezeket.
Alighogy leültünk az egyik asztalhoz,drága barátnőm azonnal nekiállt locsogni.
-Képzeld,mitológián megismerkedtem egy tök cuki sráccal.Nagyon édes volt,meg minden,csak sajnos félig nimfa és mindenki tudja,hogy a nimfák és leszármazottaik nagyon csalfák és nem lehet velük hosszú távú kapcsolatra építeni.-hadarta el egy szuszra,én pedig csak pislogtam.Nimfa?Kapcsolat?Ez sok volt egyszerre.
-A..ha--mondtam halkan,csak hogy tudja,figyelek.Majd minden figyelmemet a hamburgeremnek szegeztem.Jó volt azért,hogy emberi ételt is árultak a szemgolyók és a palackozott vér mellett.Bár,igyekeztem nem azokra nézni,mert,akkor tuti elment volna minden étvágyam.
-Mellesleg,hallottam,hogy a Damon Smith szó szerint levett a lábadról.-csicseregte egy sunyi mosoly kíséretében.
-Ha úgy érted,hogy letarolt,majd majdnem kiköptem a tüdőmet miatta,akkor igen.-válaszoltam flegmán.
-És,amíg a padlóhoz préselt,nem nézted meg esetleg?
-Hát..ööö..nem?-a hangom olyan bizonytalanul csengett,hogy még én is meglepődtem.Pedig tudtam,hogy rossz hazudó vagyok.Mindig átláttak rajtam...sajnos.
-Akkor igen!.csillantak fel Denemtria szemei.-Ugye,hogy helyes fiú?Bár,nekem nem jön be az a mogorva,rossz fiús belsője,de a gonosz belső felett cuki csomagolás van,nemde?
-Hát...-erre már nem tudtam,mit mondja.Inkább csendben maradtam,nehogy megint átlásson rajtam.Viszont éreztem,amint égni kezd az arcom.Tudtam,hogy a kérdés miatt elpirultam és Dementria mosolygása ezt csak megerősítette.
Jó pár percig csak némán meredtem magam elé,egészen addig,amíg barátnőm vissza nem rántott a való világba.
-Jól vagy,Rosary?-kérdezte aggódó arccal.
-I...igen.-feleltem lassan.
-Hm...ideje lenne indulnunk órára.Nemsokára becsöngetnek.-majd mind a ketten összepakoltuk a dolgainkat és elindultunk az épület felé.Már majdnem az ajtónál voltunk,amikor hirtelen egy éles kiáltást hallottunk oldalról.
-Vigyázz!
Majd egy labda süvített egyenesen Dementria felé.
Szinte már lepergett előttem a jelenet,hogy barátnőmet arcon találja az a kosárlabda,ő pedig hátravágódik és valami komoly baja származik.Majd hirtelen,mintha a kezem önálló életre kelt volna,meglódult és Dementria arca előtt állt meg.Még épp időben jött ez az ösztön szerűség,mivel a következő másodpercben a labda pontosan a tenyerem közepében landolt,majd a földre hullt.Értetlenül pislogtam magam elé,a kezemre,végül a mellettem álló,csodálkozó Dementirára és a szintén meglepett,idegen fiúra.
-Azta.-szólalt meg végül az ismeretlen elismerően.-Jók a reflexeid.
-Aha.-feleltem lassan,még mindig sokkolva.
-Még nem láttalak errefelé.-jegyezte meg a fehér hajú srác.-Minden bizonnyal te vagy az új diák.Én Emery Northford vagyok.Démon származású.És te?
-Hát,én Rosary Blair Night vagyok és,úgy tudom,itt eléggé ritka vagyok.-mondtam.
-Miért?-kérdezte mosolyogva.
-Mert ember vagyok.
-Akkor tényleg olyan vagy itt,mint a fehér holló.-nevette,majd Dementriához fordult.-Te,jól vagy?
-Ö...igen.-suttogta alig hallhatóan Dementria,miközben az arcszíne elkezdett a vörös minden árnyalatában pompázni.-Gyere.Rosary!Még elkésünk.
Majd megfogta a kezemet és olyan gyorsan elsprintelt velem,hogy szinte porzott utánunk az aszfalt.Viszont,amint beértünk,elengedett és elsietett.
Sebaj,gondoltam,a végén úgyis kiderítem,hogy miért jött annyira zavarba Dementria!
Egyetlen szerencsém volt,hogy tudtam,hol lesz a következő órám.Elmentem az egyik iskolai kisegítőhöz,aki adott egy eléggé furcsa ruhát.ezt kell majd felvennem,minden egyes fegyvergyakorlat órára.Lassan besétáltam az iskola egyetlen lányöltözőjébe -még,mielőtt azt hinnétek,hogy a fiúknak több van,tévedtek,ők is csak egyetlen eggyel büszkélkedhetnek-,és elkezdtem felvenni a maskarát és gyorsan egy szalag segítségével felkötöttem vörös tincseimet.
A terem maga eléggé furcsa volt.Olyan termet,mint az,csak japán animékben láttam eddig.Volt egy fehéres-sárgás falú terem,amelyben különféle fegyverek voltak,és egy nyitott terasz-szerűség,amely egy célponttáblákból álló sorra nézett.A tanár nem sokat kertelt.Egyszer megmutatta,hogyan kell lőni,majd mindenkit megnézett egyesével.Én lettem utolsónak állítva,és megdöbbenve láttam,hogy előttem jó páran eltalálták a táblát,de a közepét eddig senkinek sem sikerült.Csak haladt a sor előre,én pedig imádkoztam,hogy minél később kerüljek én sorra.
-Jöjjön az utolsó.Miss Night.-szólt oda nekem a tanárnő,én pedig remegő lábakkal kisétáltam a terasz féleségre.Bizonytalanul felhúztam az íjat,majd célra próbáltam tartani.
Majd a kezeim újra önállósították magukat és mire észbe kaptam,a nyíl kisuhant az ujjaim közül.Behunytam a szemeimet,oda sem mertem nézni,mivel meg voltam róla győződve,hogy csupán fél métert ment a nyíl,majd a földön landolt.Ekkor viszont,hallottam,amint a távolban valami hangos csattanással nekivágódott a céltáblának.Óvatosan felpillantottam és azt hittem,káprázik a szemem.A nyíl a céltábla kellős közepébe fúródott.
-Egész szép,Miss Night.Lőtt már ezelőtt íjjal?-kérdezte a tanár.
-Nem,uram.-feleltem még mindig döbbenten.
-Hát,akkor úgy nézem,a Démonvadász képességei igen erősek és minden bizonnyal ezeknek köszönheti.
Nem hittem a szemeimnek.Nem hittem ebben az egész Démonvadász plusz Látó felállásban.de az események teljesen mást mutattak.És...talán egy kicsit már én is kezdtem elhinni azt,amit mindenki állít rólam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó